Új módszer a vállficam nem műtétes kezelésében

A vállízület a mozgásszervrendszer legszabadabb ízülete. Köszönhetően ennek, karunkkal egy teljes gömbfelszín több, mint a felének megfelelő pontokat tudunk elérni. A szabadságnak azonban ára van: a vállízület messze a leggyakraban ficamodó ízületünk. Az esetek döntő többségében (kb. 98 %-ban) elülső-alsó ficam alakul ki, mely rendszerint az ízületi vápa rostos porcának (labrum) szakadásával jár együtt (Bankart-laesio).

Sajnos a ficamok általában fiatal korban jelentkeznek, és gyakori az ismétlődésük: 20 éves kor alatt elszenvedett ficamnál a ismétlődés valószínűsége a szakirodalom szerint 66 és 94 % között mozog, de 30 év alatt is 50-64% esély van az újabb ficamra.

A vállficam mechanizmusa



Elülső-alsó ficam élőben

A hagyományos nem műtétes kezelési stratégia szerint a ficamodott vállízületet repozíció, azaz az ízületi vápába való visszahelyezés után rögzíteni kell 3 hétre úgy, hogy a kart beforgatott helyzetben a törzshöz erősítjük. Ezt követi szerencsés esetben a gyógytorna. Sajnos azonban ismerve a fenti számokat ez az eljárás nem túl sikeres.

Japán szerzők Itoi vezetésével 2007-ben közölték új módszerüket, mely szerint a ficam után a kart kiforgatott helyzetben rögzítik. Így a vállízület tokja elöl, ahol a rostos porc leszakadt, megfeszül, és a leszakadt rostos porcot a feszülő tok pont oda szorítja, ahova vissza kell forrnia. A kar beforgatott helyzete mellet a laza elülső toknak ilyen hatása nincs, így az esély is kisebb arra, hogy a leszakadt labrum a megfelelő helyre tapadjon vissza.

Az Itoi és munkatársai által közölt eredmények meggyőzőnek tűnnek, úgyanis az ő eljárásukkal kezelt betegeknél a ficamok ismétlődését 38 %-al sikerült csökkenteni, összehasonlítva a hagyományosan kezelt csoporttal.

A cikkről bővebben itt olvasthat.

Facebookolom