A vállízület rendelkezik összes ízületünk közül a legnagyobb mozgástartománnyal, ennek azonban ára van: a váll egyben a leggyakrabban ficamodó ízületünk is. Több egymástól független vizsgálat alapján a vállízület ficama 1.7-2 %-os gyakorisággal alakul ki.
Vállficamról beszélünk akkor, amikor a felkarcsont (humerus) feje elhagya az ízületi vápát, azaz a fossa glenoidalist. A ficam döntő többségben elülső-alsó irányban alakul ki (kb. 97-98%), jóval ritkábban (2-3%) a humerus fej hátrafelé hagyja el az ízületi vápát, és elenyésző mennyiségben a felkarcsont feje a glenoidból lefelé csúszik ki és beszorul a vápa alá (1%).
A képen sárgával jelölve az ízületi vápát kimélyítő, a felkarcsot fejét az ízületben stabilizáló rostos porcgyűrű, latinul a labrum glenoidale látható.
Amikor a leggyakoribb elülső-alsó ficam kialakul, akkor az ízületi vápát kimélyítő, a vápán körkörösen elhelyezkedő rostos porc a ficamnak
megfelelően, azaz elöl-alul leszakad a vápáról. Ezzel egyúttal egy olyan sérülés jön létre a porcgyűrűn, melyen keresztül ismételten elhagyhatja a felkarcsont feje a vápát, így a rostos porcgyűrű sérülése képezi az alapját a visszatérő ficam kialakulásának.
A rostos porcgyűrűnek ezt az elöl-alul kialakuló sérülését hívjuk Bankart-sérülésnek, vagy Bankart-léziónak (latinosan Bankart laesio). Az alábbi animáció is a sérülés mechanizmusát mutatja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése